demona

A közvéleményt mindmáig foglalkoztatja, mi lett a Harmadik Birodalom vezetőinek leszármazottaival. Vajon szembe tudtak-e nézni a súlyos családi múlttal? Elítélték-e apáik tetteit vagy védelmezték a védhetetlent? És hogyan emlékeznek gyermekeik azokra az emberekre, akik a 20. század leggyalázatosabb emberirtásáért felelősek?

A hírhedt családnév megváltoztatása, emigrálás távoli országokba, a nyilvánosság kerülése – sokan ezt az utat választották, választják ma is. Mások határozottan és nyilvánosan elítélik náci felmenőik tetteit és minden lehető eszközt megragadnak, hogy kifejezzék szolidaritásukat a fasizmus áldozataival. Közéjük tartozik Rainer Höss, aki kamaszként tudta meg, hogy nagyapja az auschwitzi haláltábor parancsnoka volt. Rudolf Höss unokája másfél évtizede járja Európát, előadásokat tart a holokausztról és igyekszik felhívni a figyelmet a szélsőjobboldali eszmék veszélyességére.  Szimbolikus módon is kifejezi antifasiszta és humanista álláspontját: Dávid-csillagot, holokauszt-túlélők nevét és egy emlékezésre buzdító feliratot (Never forget) tetováltatott a testére. Hozzá hasonlóan ismeretterjesztő előadásokat tart a náci birodalom bűneiről Niklas Frank, akinek apja a megszállt lengyel területek kormányzója, Hans Frank volt.

Nem ennyire egyértelműen viszonyul az apjához, illetve az általa elkövetett bűnökhöz a Birodalom második emberének tartott Hermann Göring lánya.  Miután a kötél általi halálra ítélt marsall öngyilkosságot követett el, Edda félrevonult a világtól. Családnevét ugyan nem változtatta meg, ám évtizedeken át gondosan kerülte a nyilvánosságot. Hosszabb interjút első alkalommal a ’80-as években adott, de abban sem fejtette ki véleményét a Harmadik Birodalommal és a holokauszttal kapcsolatban.

Apjára úgy emlékezik, mint családszerető emberre. Számomra ő egy jó apa — mondta az első koncentrációs táborok felállításáért is felelős Göringről.

Adolf Martin Bormann egész életét végigkísérte az apai múlttal való küzdelem. A Führer titkárának és bizalmasának, Martin Bormannak az elsőszülött fia nem véletlenül kapta az Adolf nevet. Akárcsak Edda Göringnek, neki is Hitler volt a keresztapja. A fiút a Mein Kampf szellemében nevelték a náci elit iskolájában. A háború végén Ausztriába menekült, ahol évekig élt álnéven egy mélyen vallásos katolikus családnál. 1947-ben katolikus hitre tért, majd teológiai tanulmányokat folytatott. Miután 1958-ban pappá szentelték, misszionárius lett Kongóban. Később kilépett a rendből, megnősült, majd visszatért Európába. Németországban és Ausztriában tanított nyugdíjba vonulásáig. Kevéssel halála előtt szexuális erőszakkal vádolta meg egykori tanítványa, aki azt állította, mindössze 12 éves volt, amikor a férfi bántalmazta. Bormann tagadta a vádakat.

Adolf Bormann határozottan elítélte a náci rendszer bűneit és apja cselekedeteit. Előadásokat tartott a témáról és tagja lett egy izraeli beszélgető körnek, melyben a náci elkövetők gyermekei és a holokauszt-áldozatok leszármazottai találkoztak egymással.

Martin Bormannra mint apára viszont szeretettel emlékezett, szigorúnak, de jónak és igazságosnak nevezte.

Az elképzelhető legszélsőségesebb gyermeki elfogultság megtestesítője az egykori Gestapo-vezér lánya, Gudrun Himmler Burwitz. Máig az a cél vezérli, hogy életben tartsa szeretett apja emlékét és anyagi eszközökkel segítse az igazságszolgáltatás elől menekülő náci funkcionáriusokat, valamint az elítéltek családjait a hírhedt Stille Hilfe szervezet aktivistájaként.

Hitler utolsó rokonai viszont igencsak ellentmondásosan viszonyulnak hírhedt felmenőjükhöz. Habár a Führer Nagy-Britanniában született unokaöccsének fiai hallgatólagos megállapodást kötöttek egymással, hogy nem vállalnak gyereket, mégsem ítélik el egyértelműen a diktátort. A teljes inkognitóban élő családra a 2000-es évek elején bukkant rá David Gardner brit újságíró, aki azt tapasztalta, hogy a rokonok ambivalens módon viszonyulnak Hitler emlékéhez: egyszerre szégyellik őt és tartják ugyanakkor nagy embernek. Elképzelhető, hogy bár észérvek alapján elítélik a náci diktátor tetteit, személye iránt pozitív érzelmeket táplálnak.

A Hitler-leszármazottakhoz hasonlóan nem szeretné továbbörökíteni a családi vérvonalat Bettina Göring sem, aki 30-as évei elején sterilizáltatta magát. Hermann Göring dédunokahúga néhány éve állt a nyilvánosság elé, hogy elmondja, mennyire nehéz teher számára családja náci múltja. Úgy érzi, egy lelki gyógyulási folyamat zajlik benne, amely az elfogadás és a megbocsátás felé vezet, ugyanakkor még nem áll készen arra, hogy felmenőit indulatoktól mentesen ítélje meg.

A magyarországi háborús bűnösök gyerekeiről keveset hallani, pedig az ő helyzetük sem lehet sokkal egyszerűbb, mint a Harmadik Birodalom vezetőinek utódaié. 2005-ben Varga Ágota Leszármazottak címmel dokumentumfilmet forgatott a háborús bűnösként kivégzett Endre László fiának és unokáinak főszereplésével. Endre László 1944-ben belügyi államtitkárként egyik felelőse volt a hazai zsidók gettóba zárásának, deportálásának és koncentrációs táborokban való meggyilkolásának. Fia, Zsigmond akkurátusan összegyűjtötte és megőrizte politikai pályának dokumentumait és magánleveleit.  Mély tisztelettel és érezhető nagyra becsüléssel emlékszik vissza az alispánból államtitkárrá lett apa alakjára és tetteire. Mivel politikai meggyőződése lényegében megegyezik az apjáéval, így az elvek tekintetében a distanciának vagy a kritikai látásmódnak még csak a lehetősége sem merül fel esetében. A gázkamrák létezésének kétségbe vonása által pedig mintegy felmenti magát az erkölcsi kötelesség alól, hogy szembenézzen a ténnyel: bálványozott apját sok ezer magyarországi zsidó haláláért terheli felelősség.

Az övétől merőben eltérő az Endre-unokák álláspontja, akik végleg szakítani szeretnének a fájdalmas családi múlttal. Nagyapjuk fajvédő eszméit mélyen elítélik. Argentínában élnek, gyermekeiket nem tanították meg magyarul. Nemzeti identitásuk feláldozásával próbálnak tiszta lapot nyitni a család történetében.

Endre László leányunokája így fogalmazza meg a kettősséget, amely bonyolulttá teszi felmenőihez való viszonyulását:

„Könnyű, mikor az ember egyetért az elődeivel… Mikor az ember nem tudja megérteni az elődeinek bizonyos lépéseit, de ugyanakkor szereti őket, akkor nagyon nehéz.”

A náci háborús bűnösök leszármazottainak a traumatizáló családi múlthoz való különböző és sokrétű viszonyulása is jól mutatja, mekkora személyes terhet cipelnek nem csupán az áldozatok utódai, de az elkövetők leszármazottai is. Az ősök tisztelete mélyen belénk ivódott morális parancs csakúgy, mint a gyilkosság elutasításáé és szankcionálásáé. De mi történik, ha ezek a morális mintázatok nem érvényesíthetők egyszerre? És vajon a gének továbbörökítésének megszűntetésével, a családi-nemzeti identitás felszámolásával vagy más módon meg lehet-e szabadulni a nyomasztó tehertől?

Elgondolkodtatóak Bettina Göring szavai, aki Cseke Eszter és S. Takács András filmjében a gonosz mibenlétének feszegetésével a kérdés tágabb, filozófiai horizontját villantja fel:

 „Valójában mi a gonosz? Vajon mi hozzuk létre? Túl egyszerű azt mondani, hogy valaki maga az ördög vagy pszichopata. Mindannyiunkban ott lapul. Adott esetben ki tudja, mit cselekednénk.”

Források:

 http://multkor.hu/20101207_himmler_lanya_meg_mindig_segit_a_perbefogott_nacikon

Liska Márton. A holokauszt mint társadalmi traumatizáció http://epa.oszk.hu/00900/00995/00007/pdf/liskam.pdf

http://www.hetek.hu/fokusz/200307/hitler_neve_megsemmisul

http://www.origo.hu/itthon/20141121-budapesten-vezekelt-a-tomeggyilkos-unokaja.html

Leszármazottak, Varga Ágota dokumentumfilmje, 2005.

On the spot – Diktátorok gyermekei, Bettina Göring.

Cseke Eszter és S. Takács András filmje, 2014.