demona

Kevesen mondhatják el magukról, hogy a sors egyfolytában kegyes volt hozzájuk. A legtöbb embernek számos kudarcot, csalódást kell elviselni élete során és olykor a legrosszabbat, szerettei elvesztését is át kell élnie. Van, hogy évekig rendben folydogál az élet, máskor meg csőstül jön a baj. Néha olyan váratlanul és elsöprő erővel érkeznek a tragédiák, hogy összeroppanunk a súlyuk alatt. Ha ilyen helyzetben találnak meg a közhelyes vigaszok és a suta bátorítások, aligha vidulunk fel tőlük. Ismételgethetik nekünk, hogy ami nem öl meg, az megerősít — a szenvedést nem enyhítik az elnyűtt bölcsességek.

Helyrepofoz vagy porrá zúz?

Sokan mondják, hogy néha szükség van zökkenőkre, kudarcokra és veszteségekre, hogy rájöjjünk, rossz úton járunk.

Akár egy súlyos betegség is rádöbbenthet, hogy valami elromlott az életünkben: benne ragadtunk egy méltatlan élethelyzetben, feladtuk az álmainkat vagy olyan megalkuvások árán jutottunk előbbre, melyeket a lelkünk mélyén elfogadhatatlannak tartunk. Netán kizsigereltük a testünket és nem figyeltünk a vészjelzéseire.

Mint írásaiból kiderül, új esélyként értelmezi korábbi betegségét Kocsis Gábor, a népszerű motivációs és segítő blog, a hasznaldfel.hu szerzője. A fiatal kutatómérnök és harcművész teljesen váratlanul, 29 évesen kapott stroke-ot. A teste cserbenhagyta, lelkileg összeomlott. Nagyon mélyről, félelmeit legyőzve tért vissza az aktív életbe. Ma másoknak segít megtenni a lelki gyógyulás és a mélyebb önismeret felé vezető hosszú és fáradtságos utat.

De a világsztárok közt is akad, akik megjárta a poklok-poklát, mégis lélekben megerősödve került ki a válságból. Michael J. Fox fiatal és sikeres színész, boldog családapa volt, amikor szembesülnie kellett vele, hogy Parkinson-kóros. Nem sokkal később elvesztette az édesapját és mély depresszióba süllyedt. Inni kezdett, megromlott a kapcsolata a feleségével és gyermekeivel. Végül sikerült talpra állnia és ma már úgy látja, jobb ember lett a betegségnek köszönhetően.

A legszörnyűbb, mert visszafordíthatatlan veszteség a halál. Szeretteink elvesztése — még ha erős is a vallásos vagy a spirituális hitünk — hatalmas trauma. Ugyanakkor sok olyan esetről tudunk, ahol a gyászoló hozzátartozó mások megsegítésében talált új életcélt. Van, aki segítő foglalkozást választ a korábbi munkája helyett, rendszeresen adakozik vagy önkéntesnek áll, esetleg alapítványt hoz létre mások támogatására. Sok nagyszerű civil kezdeményezés olyan embereknek köszönheti a létrejöttét, akiket mélyen megsebzett az élet.

Profitálni a szenvedésből

A traumatikus események következtében kialakuló negatív hatásokról mindenki hallott: szorongás, depresszió, a legsúlyosabb eseteken akár öngyilkossági szándék is jelentkezhet. A kritikus eseményeknek azonban pozitív hozadéka is lehet, ilyen például a személyiségfejlődés. Vagyis a traumának egyaránt  lehetnek negatív és pozitív következményei, ezek a hatások gyakran egyszerre, egymás mellett jelentkeznek. A pozitív pszichológia közelmúltbeli térhódításával a poszttraumás kutatásokban módosultak a korábban kijelölt vizsgálati irányok: a szakemberek érdeklődése immár a kritikus élethelyzetek által kiváltott előnyös változásokra is kiterjedt (a negatív és a pozitív hatások mellett ún. neutrális reakciókat is elkülönítenek, ezek rugalmasságot, ellenálló képességet jelentenek). A traumára adott reakciók spektrumának két szélső pontja a teljes összeroskadás, illetve a poszttraumás növekedés (PTN). Akikre az utóbbi jellemző, nem csupán felépülnek az életválsággal való megküzdésük után, hanem pozitív változáson, lelki fejlődésen mennek át a trauma eredményeképpen. Sokféleképpen megnyilvánulhat ez az átalakulás: megváltozhatnak a prioritások az életükben, új fontossági sorrendet alakíthatnak ki, jobban megbecsülik az életet, figyelmük elsősorban a jelenre irányul, több időt és energiát szánnak személyes kapcsolataik ápolására, a sérülékenység megtapasztalásával egy időben fokozottan érzékelik belső erejüket, új lehetőségeket, célokat, életpályákat fedeznek fel, fejlődnek spirituálisan, gazdagodik az önismeretük. Fokozottan értékelik az egészséget, fontosabbá válhat számukra az egészségmegőrzés. Ez mind nagyon jól hangzik, de ne feledjük, magas árat kell fizetni érte. A traumától a pozitív személyiségváltozások megtapasztalásáig ugyanis hosszú az út. Megrendülhetnek közben a világról alkotott alapvető elképzelések, megkérdőjeleződnek azok az értékek, amelyek mentén az egyén az addigi életét élte, mindez pedig súlyos distresszt vált ki. Hogyan történhetett ez meg velem? — teszik fel a kérdést sokan, hiszen a jövőre vonatkozó kalkulációkban általában nem szerepel sem tragédia, sem veszteség, sem kudarc.

Ahhoz, hogy újjáéledhessünk a hamvainkból – állítják a szakemberek —, el kell gyászolnunk azt, aki a traumában összeroppant, majd hosszú kognitív feldolgozás során újból fel kell építenünk önmagunkat és a világról alkotott sémáinkat. És ezek az új felépítmények valószínűleg strapabíróbbak, stabilabbak és realisztikusabbak lesznek, mint a korábbiak. Nemrég nagyszabású vizsgálatok bizonyították be, hogy a holokauszt túlélői hosszabb ideig élnek, mint azok a kortársaik, akik nem járták meg a koncentrációs táborok poklát (ugyanakkor a negatív poszttraumás tünetek is jellemzőbbek rájuk). A jelenség egyik magyarázata pont a PTN lehet: akik értelmet találtak a szenvedésben, képesek voltak új életcélt és személyes feladatokat kijelölni önmaguknak — az ilyen hozzáállás pedig meghosszabbíthatja az életet. De hasonló a helyzet azokkal is, akik súlyos betegségen estek át, túléltek valamilyen katasztrófát, komoly balesetet vagy háborút. A trauma elszenvedője egyfajta immunitást, védettséget is kaphat: a jövőben esetlegesen bekövetkező krízisek után valószínűleg gyorsabban regenerálódik majd. A válság persze önmagában nem garancia semmiféle fejlődésre vagy nyereségre, az egyéni kognitív feldolgozás függvénye, hogyan értelmezzük, ami velünk történt.

Vagyis tényleg megerősíthet, ami nem öl meg. De erről elsősorban mi győzhetjük meg saját magunkat.