Lidércfények

Endre október vége felé hozta a jelzőoszlopokat az egyik külföldi útjáról. A kocsibeálló szélénél ásta le mindkettőt, be is betonozta őket. Luca nemrég szerzett jogosítványt, mert Judit kikötötte, hogy csakis a vezetéstől amúgy ódzkodó lánya járhat a család értékesebb autójával.  Pár koccanás után aztán Endre jobbnak látta kivilágítani a behajtó szélét.

Éjszakánként a fényvisszaverő csíkok kéken foszforeszkáltak az elhaladó autók fényében. Hirtelen világosság vetült ilyenkor a kertre, benne a színes kerámiafigurákra meg a töméntelen régi kaspóra és vesszőkosárra. Ez a zsúfolt összevisszaság a villanásnyi fényességben a teljes elhagyatottság suhanó pillanatképe volt.

Úgyse mered, Dendu, gyávább vagy te annál! A fiú tekintete az árok koszos vizére tapad, érzi, hogy a szégyen jobban fájna, mint a zuhanás, nekirugaszkodik, erőből tekeri a pedált, aztán felrántja a bicikli kormányát. A hátsó kerék ér először a vízbe, fájdalmat nem érez, csak egy zökkenést, aztán meg a sáros vizet a szájában. A kerék elferdült, a sárhányónak is annyi. A fiúk dőlnek a röhögéstől, nagy szamár ez a Dendu, ilyen hülyeséget nem csinálna más. Otthon majd jól elverik, mert összetörte az apja biciklijét. Az öreg meg ezután cipelheti haza a hátán az erdőből a lopott fát.

 Mikor Endre megnősült, egyből hozzáfogott a kétszintes ház átalakításához, Judit mama áldását és pénzét adta a munkálatokhoz. Akkor már tudták, hogy beteg, de arra senki sem számított, hogy ilyen gyors lesz a leépülése. Külön lakrészt alakíttattak ki számára, legyen csak minden a keze ügyében. Egy üvegezett, fűtött teraszt is építtettek a mama kedvéért. Az asszony nagy örömét lelte az egzotikus növényekben, Józsi ezért különleges pálmákat, trópusi cserjéket hozatott a teraszra, s Judit néni naphosszat ápolta és becézte a virágait.

Joggal gondolhatta bárki, hogy ezt a kivételes bánásmódot Judit nagyvonalúan meghálálja majd a fiataloknak, de nem így történt. A vagyonát szigorúan őrizte, minden ingatlan az ő nevén szerepelt, és a legjelentéktelenebb kiadásról is személyesen döntött.

Annak ellenére, hogy Judit kétségkívül jól érezte magát a minden kényelemmel ellátott otthonában, mégis elkóborolt olykor, se szó, se beszéd elindult például rokonlátogatóba vagy kiballagott a férje sírjához, és a séták alkalmával gyakran eltévedt. Szerencsére, mindig akadt, akik felismerte és hazakísérte vagy telefonált a lányának, hogy merre látták éppen. Ritkán ugyan, de az is megesett, hogy csak késő este került elő, ki tudja, honnan. Azt mondta, a ház előtti jelzőoszlopok kéklő fénye nyomán hazatalál, még akkor is, ha az utca vagy a ház nem jutna eszébe.

A karácsonyt Luca a nővérénél töltötte, Endre meg unalmában az elhanyagolt kertet vette szemügyre. Néhány éve Luca még azt tervezte, hogy befüvesítik a területet, és hintát meg csúszdát állítanak fel, ha megszületnek a gyerekek. De egy ideje már nem hozta ezt szóba, a meddőségi kezelésekre is egyre ritkábban járt el, és amúgy sem volt szinte soha otthon. A nővére gyerekeinek csak füttyenteniük kellett, ő máris ott termett.

Most meglátjuk, tud-e úszni a cipőd, Dendu!  A fiú nem vette észre, mikor csórták el a tornacsukáját a tornaterem szekrényéből, aztán meg hiába futott a srácok után, csak a kanálisnál érte utol őket, a cipőt akkor már bedobták a vízbe. Na, mi van, nem ugrasz utána? Rongyos, az biztos, de úgyse vesznek neked újat, járhatsz megint a nővéred szandáljában, mint tavaly nyáron. Vagy csak biciklivel szeretsz a vízbe menni? A fiú megragadta az egyik csúfolódót, be akarta hajítani a kanálisba, érezte magában a dühtől megsokszorozódott erőt, de a többiek rárontottak, leteperték és megrugdosták.

 Szipogva baktatott az út mentén, lassan kezdett sötétedni, mikor egyszer csak megállt mellette a Doktor úr autója. Egy kedves hang szólt, hogy üljön be, hazaviszik. Az autóban meleg volt és jó illat. Ahogy később a doktorék házában is. A kislány tiszta törölközőt adott neki és bevezette a csillogó fürdőszobába, megnyitotta az aranyszínű vízcsapot. Meleg víz zuhogott a koszos, dermedt kezekre. Mikor végzett a mosakodással, a kislány teával kínálta a nappaliban. Aztán a doktor úr hazavitte az autóján.

A gazdagság jó szagú, ezt mondta az anyjának, mikor hazaért.

A kert első új építménye egy félköríves pergola lett, hintaágyat helyeztek alá, jó időben itt pihenhet majd Judit mama. Kellene még egy csobogó vagy inkább egy kisebb vízesés, meg egy tó, gondolta Endre. Másnap jöttek a szakemberek a gépeikkel és kiásták a tavacska medrét. Endre nagyobbat akart, mélyebbet. Három napig tartott az alapozás, aztán egy hétbe telt, mire megoldották a vízellátást. Endre megrendelte a sziklákat, a dísznövényeket és a többi kelléket. A halak kiválasztása hosszas fejtörést okozott neki. Végül vett néhány műanyag vadkacsát is, meg kerámiabékákat, ha a vízi élőlényekkel mégse lenne szerencséje. Azt mondják, könnyen elpusztulnak a fertőtlenítő szertől.

Mikor elkészült minden, világítást is szereltetett a csobogó köré, tányérnagyságú, földbe süllyesztett lámpák szegélyezték a tavat. Éjszakánként apró, kékes fények táncoltak a víz felett.

Húsvétkor Endre úgy döntött, mégis elutazik a felesége után a városba, legalább meglocsolja a sógornőjét meg a lányokat. Késő este indult, előtte megkérte a szomszédot, hogy dél körül nézzen át, estére meg már hazaérnek Lucával. Fél órával az indulás után visszafordult, hogy ellenőrizze, biztosan bezárta-e kertkaput.

Másnap este üresen találták a házat.

Judit mama testét egy napnyi keresés után a kerti tóban találták meg.

Szegényke talán azt hitte, a feljáróra ért, pedig egyenesen a belesétált a tóba.

Pár nappal a temetés után Endre betömette a tavat — kegyeleti okból, na meg, mert az összes hal elpusztult a kötelező fertőtlenítéstől — és eltüntette a lámpákat is. Végül kihúzta a jelzőoszlopokat a felhajtó mellől.

A fürdőszobában hosszan sikálta a kezét, átdörzsölte az ujjai közötti vékony bőrt, majd a kézfejét, és könyékig a karját. A körmeit kefével tisztította meg. Elzárta a csapot, de nem rutinos gyorsasággal, hanem finom, lassú mozdulatokkal, mint aki először csodálkozik rá az antik, míves darabra és fél, hogy netán kárt tesz benne.

Aztán megtörölte a kezét, és eloltotta a villanyt. Tudta, hogy a nappaliban Luca már várja a gőzölgő teával.

0 Tovább

Integet

Először jártunk abban a klubban, korábban se bátorságunk, se pénzünk nem volt hozzá. Attól kezdve, hogy a idegenvezetői tanfolyamon összebarátkoztunk, terveztünk egy nagy közös bulit. Aztán a záróvizsga után kicsíptük magunkat, együtt mentünk fodrászhoz, még műszempillát is ragasztottunk. Addig fel sem tűnt, milyen jó alakja van Áginak, a szűk mini kiemelte feszes formáit. Én viszont úgy néztem ki a fekete lapszoknyámban, mint egy öregecske tolmács. 

Nem volt eltervezve semmi, csak szóba elegyedtünk a csapossal, ő meg bemutatott minket egy srácnak. A parkolóban adta ide a kis tablettákat, kettőt-kettőt fejenként. Kicsit meg voltunk szeppenve, mert a füves ciginél durvábbat nem próbáltunk korábban, persze ezt nem mondtuk meg a srácnak. Az első tabletta után szédülni kezdtem, felkeveredett a gyomrom, futottam a mosdóba, ott atán mindent kiadtam magamból. Ági addigra már mindkét tablettát bevette, egyfolytában nevetgélt, fesztelen volt, flörtölni kezdett azzal fiúval, aki az érkezésünk óta bámulta őt. Felhajtottam pár vodkát, csak hogy tartsam a lépést, a gyomrom lassan megnyugodott, csak a tarkóm zsibbadt még kicsit. Nem emlékszem, én adtam-e oda Áginak a megmaradt tablettámat vagy elvette a táskámból. Cigit kértem tőle, de nem válaszolt, úgy tűnt, nem is lát engem: a tekintetének nem volt többé fókusza, a pupillája összehúzódott, aztán kitágult, mint egy nyálkás, kékesen lüktető medúza. Nem Ági volt az, nem az én félénk, a legapróbb bóktól is fülig piruló  barátnőm, valaki más vonaglott a pult mellett, egy ismeretlen, buja nőstény, viszolyogtam tőle, behúzódtam a legtávolabbi sarokba, onnan néztem, ahogy idegenekkel táncol és csókolózik.  Lecsúszott a ruhája a válláról, meg akartam igazítani, erre majdnem felpofozott. Ahogy ellökött magától, a lendület miatt ő is a falnak esett, a dühtől teljesen eltorzult az arca, borzasztóan öregnek és elgyötörtnek láttam. Aztán már hiába szóltam hozzá, meg sem hallotta.

Nem vettem észre, mikor tűnt el. A szomszéd asztalnál sutyorogtak, hogy valaki rosszul van. Nemsokára a mosdóba siettek a biztonságiak, a mentő érkezéséig ott is maradtak, az ajtót bezárták.

Mikor később a mentők kitolták Ágit és megkérdezték, ismeri-e valaki, hallgattam. Zavaros volt a fejem, a csaposra pillantottam, ő meg mintha nemet intett volna, de lehet, hogy csak képzelődtem.

Sárika néninek később azt mondtam, korán eljöttem a klubból, mert nem éreztem jól magam. Ági maradni akart, megismerkedett egy fiúval, épp táncoltak, amikor taxit hívtam. Rám mosolygott és búcsút intett. Igen, integetett. Úgy, mint a kisgyerekek, jobbra-balra ingatta a kezét. És nevetett.

Sárika néni szerette újra és újra hallani, mi történt akkor este. Azt pedig, hogy Ági integetett nekem, minden alkalommal ki kellett hangsúlyoznom. Néha bővítettem a történetet valami kitalált aprósággal, például, hogy a harisnyáján felszaladt a szem, de volt nála pótharisnya. Sárika néni bólogatott, igen, ez rá vallott, minden eshetőségre felkészült, megfontolt, komoly kislány volt mindig, a félárvák ilyenek, kénytelenek korán felnőni.

Egyik délután Sárika néni meghívott magához, kókuszkockával várt, ez volt Ági kedvence. Azóta is megsüti minden hétvégén. Hétfőn aztán kidobja az egészet. Szeretné, ha legalább én ennék belőle néha.  Elmondta, hogy rájött, mi történhetett azon az estén: Ági italába drogot csempészett az idegen fiú, akivel táncolni láttam. Valami ismeretlen szintetikus mérget adott neki, amitől Ági szíve megállt.

Sárika néni a temetés óta gyakran felhívott, és szinte hetente feljártam hozzá, olyankor órákon át beszélgettünk. Mesélt Ágiról, hogy mikor még Erdélyben éltek, mennyire szerettek mindketten a hegyekben síelni, mígnem egyszer Ági komoly balesetet szenvedett, fának csapódott, eltört keze-lába. Sokáig etetni kellett, mint egy kisbabát, mert a kanalat sem bírta megtartani a szilánkosra zúzódott kezében. Eredetileg a gyógykezelés miatt jártak át Magyarországra, aztán végül itt maradtak. Nem sokkal később meghalt Ági apja. Sárika néni egyfolytában visszavágyott a hegyek közé, de már biztos, hogy sohasem fog elmenni innen, gondoznia kell a sírokat.

A buszon lett rosszul szegényke, a szomszédja hívott föl, rögtön rohantam a kórházba. A szeme félig csukva volt, azt hittem, meg sem ismer. Már épp indultam volna, amikor hadonászni kezdett, kalimpált a karja a levegőben, az ujjai begörbültek, mintha valami láthatatlan dologba próbálna kapaszkodni. A teste összerándult, ösztönösen közelebb hajoltam hozzá, mire megragadta a karomat, a tekintete ugyanolyan volt, mint Ágié akkor este: semmibe vesző és idegen. Akkor már biztos voltam benne, hogy tudja, végig tudta, ahogy az anyák érezni szokták az ilyesmit, a csontjaiban és az idegeiszálaiban mindig is ott volt a cáfolhatatlan bizonyosság. Felszisszentem, mikor a körmei a húsomba mélyedtek, mintha belőlem szívta volna el az erőt, amivel végül fölemelte a fejét a párnáról. Remegett a hangja, ahogy felém nyögte: integet.

0 Tovább

Zombik alkonya

Akkor már két hónapja próbáltam feltűnni, magamra vonni a figyelmét. Új melegítőnadrágot vettem, testhez simulót, hogy abban süssem a spenótos tükörtojást 7 és fél 8 között, amikor kijön kávét főzni. Minden reggel ujjatlan pólóban vacogok a sercegő olaj mellett, hogy látszódjanak a friss izmaim, ugyanis rendszeresen járok edzeni, mióta tavaly kiraboltak a parkban. Az illatom is jó, titkon megszagolom a hónaljam környékét, tényleg minden oké. Úgy csinálok, mintha nagyon lefoglalna a főzés, apró, szórakozott mosollyal biccentek felé. Motyog valami sziaszerűt, aztán ásít egy nagyot és nyújtózik közben, megvakarja a bal oldalát valahol a 3. és a 4. borda táján. Esküszöm, olyan, akár Leonardo Vitruvius-tanulmánya, csak rövid hajúban, ennek a testnek minden porcikája arányos, anatómiailag tökéletes. Bárcsak tudnám, belül milyen, persze nem a szerveire gondolok, habár igazából egy CT-felvételnek is szívből örülnék, egy képnek ennek a széles, lágyan pulzáló mellkasnak a tartalmáról.

Az étkezőből nyílik a közösségi terem, a leendő fiúm beviszi a müzlis tálját és átvált a hírekről a sportcsatornára, lehuppan egy fotelbe, felpolcolja a lábát az asztalra (milyen bölcs szokás, így biztos nem lesz trombózisa), néha felmordul vagy füttyög. Szerintem ő is focizik, többször láttam már mezben, amúgy meg elég ránézni a formás vádlijára, tisztára, mint Brad Pitté a Trójában.

Az óráimon folyton elkalandozom, felskiccelem egy cetlire a profilját, egész jól sikerül, mi lenne, ha körberajzolnám szívecskékkel, így ni, áthúzom egy nyíllal a legnagyobbat (semmi köze az emberi szívhez, se pitvar, se kamra, ez egy formás popó, kérem szépen). Beleírom a nevét. Még pár csöpögő vércsepp a szív alá, pont mint 5.-ben, csak akkor meglátta a tanár, elvette és megmutatta az osztálynak, mindenki nevetett, ő is nevetett, akinek ott állt a neve a papíron, nekem meg folyt a könnyem, mint vér az átszúrt szívből.

Töri-politológia szakos, ezért, sajnos, nem ugyanabban az épületben vannak az óráink, így csak a koliban láthatom. Este meccs lesz, szabaddá teszem magam, kihagyom inkább a nyelviskolát, úgyis jobban haladok, mint a többiek.

Picit kifestem a szemem, és viszek chipset, hogy megkínálhassam. A terem dugig van, csupa lány, egy új romantikus horror premierje lesz, ugye, nem gondoljátok, hogy ezt a szart nézzük a kupameccs helyett, kérdi a szerelmem. A lányok hajthatatlanok, sok lúd disznót győz, idegesen ül le közénk, talán reménykedik, hogy mégis meggondolja magát a női többség (én szolidárisan hallgatok). A film lebilincselő, egy okos és erős csaj küzd a zombikkal, ne már, hogy a végén csak ez a rusnyaság marad életben, mondja ő, mikor a hősnő kedvesét halálos harapás éri. A nő egyedül harcol tovább, és kifejleszt egy szérumot, ami hatásosnak tűnik a zombik ellen, kész lenne akár  az életét áldozni az emberiségért, de az elnök nem őt küldi a veszélyes zónába, hanem egy rakás kommandóst, akiket sorban legyilkolnak a zombik. Na, majd pont egy nő menti meg a világot, dohog a reménybeli pasim. Képtelenség, hogy úgy verekszik, mint egy férfi, meg még zseni is hozzá, na persze má’. Fos ez a film, semmi köze a valósághoz! A dühtől kidagadnak az erek a nyakán, remeg a nagy, vörös, mérges feje. A szája szélén kibuggyan egy kevés habos nyál.  

Leendő orvosként őszintén aggódom a srác vérnyomása miatt.

A film vége felé nekilódul a zombicsapat, marcangolnak, akit csak érnek, vértócsák és húscafatok borítják az utcákat. Többen elfordulnak a teremben, a fiúm öklendezik. Nem bírom a vért, nyögi, ez undorító, és a tenyerét a szájára tapasztva rohan kifelé.

Vissza se jön.

Hát ne jöjjön.

A hősnő tépetten és csatakosan, de győztesen áll a tetemek felett, majd beúszik a főcím és valami műfajidegen, lágy zene.

Az a fontos, hogy a zombik veszítettek, győzött az eleven, lelkes, érző emberi szív.

És ez cseppet se undorító, inkább gyönyörű.

0 Tovább

Nemi baj, némi szégyen

Talán minden ismert betegségfajta közül a szexuális úton terjedő fertőzések számítanak a legkínosabbnak. Azon felül, hogy a beteg elszenvedi a kórral járó gyakran fájdalmas és kellemetlen tüneteket, még szégyelli is magát. Éppen emiatt sokan el sem jutnak a szakorvosig, inkább öngyógyítással próbálkoznak, vagy abban reménykednek, hogy a problémájuk magától elmúlik. De vajon miért stigmatikus és szégyellni való ma is a nemi betegség vagy ahogyan újabban nevezik, az STD?

Meglehet, hogy a válasz a múltban a keresendő, hiszen a nemi betegségek valószínűleg egyidősek az emberi civilizációval.

A lágyfekély legalábbis már az ókori egyiptomi és arab orvosi leírásokban is szerepel. A középkorban leginkább a bordélyházak szabályzatában említik, s általánosan jellemző, hogy a szifiliszt és a lágyfekélyt egyazon betegség különböző megnyilvánulásának tartják.

Több szó esik a régi orvosi feljegyzésekben a kankóról. Egy korabeli angol gyógyító, Gerard Berry úgy vélte, hogy a kankó oka, ha az ondó a nő méhében megromlik, az így kifejlődött betegség pedig ragályossá válik.  Akik ebben szenvedtek, a társadalom megvetett tagjainak számítottak, még az orvosok sem szívesen kezelték őket, ezt bizonyítja, hogy a német bordélyházak fertőzött lakóinak ellátását a város hóhérai végezték. A betegek jobb híján alávetették magukat önjelölt kuruzslók légből kapott, brutális kezelési módszereinek, ilyen volt például a húgycső szétfeszítése egy hegyes eszközzel. Elterjedtnek számított az a téveszme is, hogy a kankós férfi meggyógyul, ha szűzlánnyal hál.

A régmúltban ismert nemi bajok közül a szifilisznek van a legrészletesebben dokumentált története. Nem csoda, hiszen az évszázadokon át gyógyíthatatlannak számító kór pusztító járvány formájában söpört végig Európán.

Az első és legnagyobb szifiliszjárvány VIII. Károly francia király olaszországi hadjáratának idejére esett. A francia király hadserege 1495 februárjában vonult be Nápolyba. Amikor  a zsoldosok a hadjárat után hazatértek Európa legkülönbözőbb országaiba, mindenfelé elterjesztették a ragályt. Közkeletű volt az a vélekedés, hogy a kórt Kolumbusz tengerészei hurcolták be Európába az új világból. Néhány feljegyzés viszont arról tanúskodik, hogy már a 15. század vége előtt történtek tömeges megbetegedések, így aztán nem tudhatjuk biztosan, mikor és hol bukkant fel először a szifilisz.

szegyensprint szégyen

Elnevezésének eredete nem ilyen homályos. Jól jellemzi a reneszánsz kor  összetett és ellentmondásoktól sem mentes értékrendszerét, hogy ennek a rettenetes betegségnek egy klasszikus veretű tankölteményből kölcsönöztek nevet. Fracastoro 1530-ban keletkezett versében tűnik fel Syphilus, a pásztor, aki magára haragítja Apollót, az istenség pedig büntetésül ragályos kórt küld rá. A középkorban több megnevezése is forgalomba került, mivel minden nép előszeretettel tulajdonította saját ellenségének a ragály eredetét: francia, nápolyi, portugál betegségnek, sőt morbus Hungaricusnak is nevezték. A magyar népnyelvben francként, francos nyavalyaként és rossz sebként is előfordult, később pedig mételynek és bujakórnak mondták. Egyébként a járvány valószínűleg Magyarországon is nagy pusztítást végzett, ezt támasztja alá az esztergomi káptalan 1512. évi misekönyvének egyik imádsága, amely a szifiliszből való gyógyulásért könyörög.

szegyensprint szégyen

A betegség gócpontjai Európa nagyvárosai voltak. A hatóságok megpróbáltak határt szabni a járvány terjedésének, s a védekezést szinte mindenütt a betegek – nagyrészt prostituáltak — kiűzésével kezdték. Párizsban határozatot hoztak, mely szerint 24 órás határidőn belül, akasztás terhe mellett el kell hagyniuk a várost a szifiliszben szenvedőknek. IV. Jakab skót király parancsára pedig bélyeget sütöttek a fertőzöttek arcára a jobb felismerhetőség céljából. Csak a 18. század közepén merült fel az a gondolat, hogy a szifiliszben szenvedő prostituáltakat elsősorban nem üldözni és büntetni, hanem gyógyítani kellene. Nagyobb hangsúlyt kapott a megelőzés, melynek kezdettől a Vénusz kesztyűjének is nevezett óvszer volt a leghatékonyabb eszköze.

 A  gyógyításban sokáig nem történt áttörés. Az orvosok kezdetben a leprával lényegében azonos betegségnek tartották a szifiliszt, ezért ugyanazokat a szereket alkalmazták mindkét kór gyógyításában. Ezenkívül használtak tömjént, székfűt, szantálfát és majoránnát, de olyan népi gyógyszereket is bevetettek, mint a cserebogárfőzet, a borba fojtott vipera, a főtt kígyó, a farkasmáj és a teknősbékahús.

Később higannyal és arzénnal kísérleteztek, 1910-ben pedig megjelent a hatékonyabb Salvarsan, majd  1942-ben a penicillin, melynek köszönhetően gyógyíthatóvá vált a rettegett kór.

Ma már közel 30 szexuális úton terjedő fertőző betegséget tartanak számon, ezek mindegyike jó eséllyel gyógyítható. Megfelelő gyógyszerek állnak rendelkezésre a kellemetlen tünetek enyhítésére, a védekezés elsődleges eszköze pedig Vénusz kesztyűjének távoli, tökéletesített leszármazottja. Az STD-s betegeket szerencsére napjainkban nem szokás száműzni, billogot sem kapnak, viszont a verbális megbélyegzés ma is gyakori. A nemi betegség fogalma az évszázadok során összeforrt a promiszkuitás és az erkölcstelenség képzetével, s úgy tűnik a megcsontosodott előítéletek nehezebben változnak, mint azok a társadalmi és történelmi folyamatok, amelyek kialakították őket.

0 Tovább

Ami nem öl meg... Lehet-e értelme a szenvedésnek?

Kevesen mondhatják el magukról, hogy a sors egyfolytában kegyes volt hozzájuk. A legtöbb embernek számos kudarcot, csalódást kell elviselni élete során és olykor a legrosszabbat, szerettei elvesztését is át kell élnie. Van, hogy évekig rendben folydogál az élet, máskor meg csőstül jön a baj. Néha olyan váratlanul és elsöprő erővel érkeznek a tragédiák, hogy összeroppanunk a súlyuk alatt. Ha ilyen helyzetben találnak meg a közhelyes vigaszok és a suta bátorítások, aligha vidulunk fel tőlük. Ismételgethetik nekünk, hogy ami nem öl meg, az megerősít — a szenvedést nem enyhítik az elnyűtt bölcsességek.

Helyrepofoz vagy porrá zúz?

Sokan mondják, hogy néha szükség van zökkenőkre, kudarcokra és veszteségekre, hogy rájöjjünk, rossz úton járunk.

Akár egy súlyos betegség is rádöbbenthet, hogy valami elromlott az életünkben: benne ragadtunk egy méltatlan élethelyzetben, feladtuk az álmainkat vagy olyan megalkuvások árán jutottunk előbbre, melyeket a lelkünk mélyén elfogadhatatlannak tartunk. Netán kizsigereltük a testünket és nem figyeltünk a vészjelzéseire.

Mint írásaiból kiderül, új esélyként értelmezi korábbi betegségét Kocsis Gábor, a népszerű motivációs és segítő blog, a hasznaldfel.hu szerzője. A fiatal kutatómérnök és harcművész teljesen váratlanul, 29 évesen kapott stroke-ot. A teste cserbenhagyta, lelkileg összeomlott. Nagyon mélyről, félelmeit legyőzve tért vissza az aktív életbe. Ma másoknak segít megtenni a lelki gyógyulás és a mélyebb önismeret felé vezető hosszú és fáradtságos utat.

De a világsztárok közt is akad, akik megjárta a poklok-poklát, mégis lélekben megerősödve került ki a válságból. Michael J. Fox fiatal és sikeres színész, boldog családapa volt, amikor szembesülnie kellett vele, hogy Parkinson-kóros. Nem sokkal később elvesztette az édesapját és mély depresszióba süllyedt. Inni kezdett, megromlott a kapcsolata a feleségével és gyermekeivel. Végül sikerült talpra állnia és ma már úgy látja, jobb ember lett a betegségnek köszönhetően.

A legszörnyűbb, mert visszafordíthatatlan veszteség a halál. Szeretteink elvesztése — még ha erős is a vallásos vagy a spirituális hitünk — hatalmas trauma. Ugyanakkor sok olyan esetről tudunk, ahol a gyászoló hozzátartozó mások megsegítésében talált új életcélt. Van, aki segítő foglalkozást választ a korábbi munkája helyett, rendszeresen adakozik vagy önkéntesnek áll, esetleg alapítványt hoz létre mások támogatására. Sok nagyszerű civil kezdeményezés olyan embereknek köszönheti a létrejöttét, akiket mélyen megsebzett az élet.

 poszttraumás növekedés pofon

Profitálni a szenvedésből

A traumatikus események következtében kialakuló negatív hatásokról mindenki hallott: szorongás, depresszió, a legsúlyosabb eseteken akár öngyilkossági szándék is jelentkezhet. A kritikus eseményeknek azonban pozitív hozadéka is lehet, ilyen például a személyiségfejlődés. Vagyis a traumának egyaránt  lehetnek negatív és pozitív következményei, ezek a hatások gyakran egyszerre, egymás mellett jelentkeznek. A pozitív pszichológia közelmúltbeli térhódításával a poszttraumás kutatásokban módosultak a korábban kijelölt vizsgálati irányok: a szakemberek érdeklődése immár a kritikus élethelyzetek által kiváltott előnyös változásokra is kiterjedt (a negatív és a pozitív hatások mellett ún. neutrális reakciókat is elkülönítenek, ezek rugalmasságot, ellenálló képességet jelentenek). A traumára adott reakciók spektrumának két szélső pontja a teljes összeroskadás, illetve a poszttraumás növekedés (PTN). Akikre az utóbbi jellemző, nem csupán felépülnek az életválsággal való megküzdésük után, hanem pozitív változáson, lelki fejlődésen mennek át a trauma eredményeképpen. Sokféleképpen megnyilvánulhat ez az átalakulás: megváltozhatnak a prioritások az életükben, új fontossági sorrendet alakíthatnak ki, jobban megbecsülik az életet, figyelmük elsősorban a jelenre irányul, több időt és energiát szánnak személyes kapcsolataik ápolására, a sérülékenység megtapasztalásával egy időben fokozottan érzékelik belső erejüket, új lehetőségeket, célokat, életpályákat fedeznek fel, fejlődnek spirituálisan, gazdagodik az önismeretük. Fokozottan értékelik az egészséget, fontosabbá válhat számukra az egészségmegőrzés. Ez mind nagyon jól hangzik, de ne feledjük, magas árat kell fizetni érte. A traumától a pozitív személyiségváltozások megtapasztalásáig ugyanis hosszú az út. Megrendülhetnek közben a világról alkotott alapvető elképzelések, megkérdőjeleződnek azok az értékek, amelyek mentén az egyén az addigi életét élte, mindez pedig súlyos distresszt vált ki. Hogyan történhetett ez meg velem? — teszik fel a kérdést sokan, hiszen a jövőre vonatkozó kalkulációkban általában nem szerepel sem tragédia, sem veszteség, sem kudarc.

Ahhoz, hogy újjáéledhessünk a hamvainkból – állítják a szakemberek —, el kell gyászolnunk azt, aki a traumában összeroppant, majd hosszú kognitív feldolgozás során újból fel kell építenünk önmagunkat és a világról alkotott sémáinkat. És ezek az új felépítmények valószínűleg strapabíróbbak, stabilabbak és realisztikusabbak lesznek, mint a korábbiak. Nemrég nagyszabású vizsgálatok bizonyították be, hogy a holokauszt túlélői hosszabb ideig élnek, mint azok a kortársaik, akik nem járták meg a koncentrációs táborok poklát (ugyanakkor a negatív poszttraumás tünetek is jellemzőbbek rájuk). A jelenség egyik magyarázata pont a PTN lehet: akik értelmet találtak a szenvedésben, képesek voltak új életcélt és személyes feladatokat kijelölni önmaguknak — az ilyen hozzáállás pedig meghosszabbíthatja az életet. De hasonló a helyzet azokkal is, akik súlyos betegségen estek át, túléltek valamilyen katasztrófát, komoly balesetet vagy háborút. A trauma elszenvedője egyfajta immunitást, védettséget is kaphat: a jövőben esetlegesen bekövetkező krízisek után valószínűleg gyorsabban regenerálódik majd. A válság persze önmagában nem garancia semmiféle fejlődésre vagy nyereségre, az egyéni kognitív feldolgozás függvénye, hogyan értelmezzük, ami velünk történt.

Vagyis tényleg megerősíthet, ami nem öl meg. De erről elsősorban mi győzhetjük meg saját magunkat.

0 Tovább
«
12

demona

blogavatar

a jó, a rossz, a csúf meg minden más, ami odabenn bujkál

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek